"Tengernyi gond között nincs semmi jó..."

 Folytköv. xd

http://stellaa.freeblog.hu/

Hülye vok.
Valami megváltozott. Vagyis nemtom... "Szerelmet" vallottam neki. És utána valahogy más lett minden. Mármint bennem. Amint elmondtam neki, mit is érzek, már nem is éreztem úgy.
Hétfő reggel ráadásul hát.... kiábrándító volt. Vagyis egyre inkább zavaró ez a tulajdonsága. Vagyis egyre inkább látom, hogy milyen is Ő. És nem olyan, mint amilyennek hittem.

Azzal nyugtatgatom magam, hogy "túl sokat tulajdonítottam neki".
Ennek az egésznek, ami volt. Ami hülyeség volt, semmi sem volt.

De úgy éreztem, hogy mindennek vége.
Szakítani akartam már a csettel is, msnnel is. Aztán mégis újra fent vagyok, és Őt keresem. Pedig tudom, hogy rosszul lennék ha meglátnám.

Nem is Ő kell nekem, hanem valaki. Valaki aki viszonozza az érzéseimet. Valaki, aki szeretget, babusgat...
Nem akarok belegondolni azokba a dolgokba, amik az elmúlt 7 hónap alatt történtek. Mert rossz lenne. Csak magamnak okoznék fájdalmat vele. SEMMI nem volt az. Csak illúzió. Ki Ő? Senki. Csak egy a sok közül. És ez tényleg így van, akárhogy is próbálom mássá tenni. De jobb is így. Csak ne fájna. Mert HÜLYESÉG, hogy ez fáj. Ez SEMMI. Ha ez ennyire fáj, mi lesz később?

Csak múlna már el belőlem ez. Bárcsak "megvilágosodnék".

Nem akartam elveszíteni, de már nem akarom Őt. Nem akarom azt, hogy újra és újra fájdalmat okozzon. Még ha ez semmiség is, meg ostobaság is, és ő nem is tud róla.
Nem akarom már ezt. Azt AKAROM, hogy ELMÚLJON ez az érzés. És megszabaduljak minden (legalábbis a nagy rész) online dologtól!!

Mert NEM ez az élet! Hogy mi az élet? Azt hittem az, ha valakivel/valakikkel vagyok. De nem. Elég hozzá egyetlen egy ember: önmagam.

Sokáig azt hittem, akkor lesz jó, ha egy buliban sokmindenkit ismerek, és népszerű vagyok, és szeretnek, ilyenek.
De múltkor hárman voltunk csak egy kis szobában. És az volt a MINDEN. Nem kellett senki más, semmi több. Mert úgy volt tökéletes. És baromi jól éreztem magam. Ráadásul nem is volt ott egy pasi sem. Csak mi lányok. De imádtam akkor oda járni...

Azt gondolom, hogy szükségem van RÁ. Pedig nincs. Senkire nincs szükségem. Hisz bennem van az élet. Mindenkiben ott van. Nincs szükség a másikra ahhoz, hogy boldogok legyünk.
Hülyeségeket beszélek.
Na pá.

Valami baja van. Beteg. Van egy sejtésem, de nem mondja.

Kegyetlenül utálok élni.

Nem emlékszem, hogy közvetlenül az előző bejegyzésem után jött-e a megnyugvás. De kb. akörül este elkezdtem hallgatni valamit. Egy hangoskönyvet. Már nyár óta hallgatom, csak nem nagyon haladok vele, mert nem is nagyon szakítottam rá időt.. De mondom most hallgatom.
És pont ez volt benne. Ezzel kapcsolatos, ami jelenleg talán a legnagyobb problémám. Legalábbis az előző bejegyzésemkor az volt. Akkor kurvára megnyugtatott ez az egész.... amit mondott a pasi. És most is úgy gondolom, igaza van. Ezzel fogom magam mindig nyugtatgatni.

Most azért jól vagyok, camoztam VELE XD szépnek tart.. elvileg. Bár most ezután nem mondott semmit. De hátha kéri még... tetszik neki amúgyis, hogy sokat mosolygok...

Ilyen geci nyomorékul is nagyon rég éreztem már magam. A faszom kivan most már mindennel, főleg az itthonnal :@ Anyu nagy valószínűséggel elolvasta a kibaszott naplómat, most meg utalgat rá, de már a faszom kivan ezzel, már itthon se bízhat meg az ember senkiben sem :@ Elegem van már a suliból, a koliból, az itthonból, itthoniakból, meg elegem van már Belőle is.

NEM kérek már semmit, NEM kell már SENKI és SEMMI. Inkább dölgölnék meg már végre, mert annyira elegem van már MINDENBŐL. Nem sok híja van most ahhoz, hogy jól begyógyszerezzem magam. egyedül talán az tart vissza, hogy nem találok itthon olyan gyógyszert.

Tudom hogy egy kibaszott nagy szánalom vagyok, de én ezt így már nem bírom. Már nem találok egy biztos pontot se az életemben. Nem érdekel már semmi, nem jó már sehol, nem jó már semmi sem. Semmi pozitívat nem látok már, semmi örömöt. Nincs kedvem semmit se csinálni. Nem akarok már semmit sem.

Annyira kilátástalannak érzek most már mindent. Már egyáltalán nincs semmilyen célom, nem akarok megismerkedni már senkivel se, nem akarok barátokat se, pasit se, sulit se, semmit.

Úgy érzem már magam, mint egy élőhalott. Mint akit ide oda rugdostak. 

Mondtam, hogy NEKEM kellett volna meghalnom, nem pedig J.-nak!!

Tényleg egy csodára vártam egész életemben, de rájöttem, hogy CSODÁK VALÓBAN NINCSENEK!

És a világ valóban nem dől össze, mert már rég összedőlt..

Annyira szánalmas vagyok, hogy ennyire hagyom magam... Valóban azt kellett volna, hogy október óta nem beszélni Vele, de egyszerűen nem tehetem meg, mert akármit csinált is, nem érdemli meg ezt. Nem akarom megbántani. És önző vagyok. Mert lehet, hogy kurvára nem érdekli mi van velem, lehet hogy valamilyen szinten átvert, s lehet hogy valaki mást szeret, mással van, s lehet hogy valamilyen szinten csak kihasznál engem, de egyedül Ő az még, aki mégis kitart mellettem... még ha csak egy nagyon kicsit is.. és egyedül neki van MIND közül néha egy normális/kedves szava hozzám...

Az egyetlen dolog ami még éltet, az az, hogy beszélhetek vele néha-néha...Akkor is, ha az olyan, mint a mai. Semmi más nem érdekel már. 

"Csak egy jó szót akarok, ennyi még nekem is jár, kérlek szorítson a karod..."

Annyira elhomályosult az agyam, annyira sötéten látok mindent. Nem látok már semmi kiutat. Azt mondta a pszichológusom (olyanhoz is járok), hogy még ez nem depresszió. Csakhogy szerintem közeledek már ahhoz.

Annyira nem tudom már mit csináljak. Próbáltam hinni... Istenben. Nem hiszem el, hogy ennyire ezt akarja, hogy ilyen legyek. Hogy így érezzek. Egyetlen egy dolgot kértem mostanában. EGYET. EGYETLEN EGYET. és helyette állandóan csak a kibaszott rossz jött, állandóan csak a depresszív érzések, a bőgés, a szánalom, utálom már magam, gyűlölöm magam, hogy ilyen vagyok. Gyűlölöm, hogy már nem dob fel a dal, már nem tudok nevetni, már nem tudok vidáman dúdolni.

Gyűlölöm magam, hogy Őt szeretem, így, mindennek ellenére. Bárcsak ne tudnék gondolkodni, vagy érezni.

Nem tudom, hogy mit csináljak, mert kurvára félek. 

Annyira vágyom arra, hogy valaki szeressen. Miért oly nagy kérés ez???????

Akárki is olvassa most ezt, tudom, hogy egy idióta szánalmas kurvának tart, és IGAZA is van. Legszívesebben felpofoznám saját magam. Vagy jól megrugdosnám magam.

Bárcsak én haltam volna meg, és nem J....

Az biztos igaz, hogy többé nem írok naplót. Legszívesebben elégetném most dühömben az egészet, de sajnálnám. Mert ... egyszer.. majd talán egyszer.. szeretném megmutatni a gyerekeimnek...

Mekkora kibaszott nagy hülyeség az álmodozás. Mekkora nagy hülyeség a "titok".

Nem nekem találták ki az életet.... De ezt már mondtam párszor..

Ha valahol most létezik Isten... akkor az utolsó csepp hitemmel kérem, hogy végre figyeljen rám, legalább egy kicsit....

Néha olyan hülye vagyok. De miatta van. Mert annyira nem értem.
Tiszta édes volt vasárnap, meg hétfőn is... ugye. És nagyon jó volt vele. Jó rég volt már ilyen velem...
És ma. Feljöttem csetre, felnéztem. Néha írt egy-egy mondatot, de aztán mások is leszarták a fejem, úgyhogy leléptem. De beírtam előtte egy mondatot, gondoltam hátha olvassa. Tudom, hogy este már nem szoktunk beszélni... nem szokott már akkor feljönni msnre... De mégis jó lett volna. Ezért idegesített most a cset is.
Néztem az időt, nem sokkal 8 előtt léptem le, gondoltam 8 után hátha...
Erre fellépett msnre. Mondom: nagyon rég volt már ilyen. Hogy ilyenkor. (kivéve azt a múltkori 2 alkalmat.. de az nemtom mér volt :D)
Úgyhogy nagyon örültem. Mert miattam jött. (valszeg) És aranyos is volt, csak aztán nem nagyon figyelt már.. és olyan.. izé volt :S
Csalódás néha.
De tudom, hogy miattam jött. Utána majdhogynem elmondta szó szerint, hogy miket írtam csetre, ami azt jelenti, hogy figyelte miket írok. De aztán mégis msnen alig figyelt... Szóval nem értem néha, hogy valóban számít-e neki, hogy mi van velem, számít-e neki, hogy milyen gyakran beszélünk, vagy sem.
Mert néha tényleg kételkedés nélkül merem állítani, hogy igenis AKAR engem. És VELEM akar beszélni, poénkodni.
Máskor meg úgy érzem, hogy csak "kötelességből" ír rám...Pedig ez biztos hülyeség.
Csak néha annyira el tud bizonytalanítani... És rosszul esik, hogy nekem tényleg baromira hiányzott, őt meg mintha annyira nem is érdekelné, hogy itt vagyok... (pedig mégis feljött hozzám msnre!).

Szánalom hegyek.
 

A mai délelőtt az valami..... csoda. Nem gondoltam, hogy lesz még valaha is ilyenben részünk.

Dehiányzik..

CSAK AKKOR BULIZOM HA ÚÚÚÚGY VAN, ÉS ÁLTALÁBAN ÚÚÚÚÚGY VAAAAAAAAN ÁÁÁÁÁÁ BULIZNI AKAROK MENNIIIIII MOST MOST MOST!!! XDDDD

Szar ez így. Kibaszottul kurvára szar....

Nem gondoltam volna, hogy valaha is fel fog tudni dobni még valami ilyen irányban...
Na ez elég bonyolultnak hangzik, de a lényeg, most érzem először azt a halvány érzést, hogy talán el tudnék szakadni Tőle... De azért még rossz belegondolni :)
A lényeg, hogy talán mégis van erre mód?

De rég is beszéltünk már este... De jó is volt most...
De jó, hogy holnap is ... Fel kell tankolnom, ki tudja mi lesz később...

Annyiraszeretemannyirahiányzikannyiraszeretnékvelelenniátölelnimegcsókolnisimogatniszeretni
megfogniakezétpuszitadninekimegsimizniahajátrámosolyognivelelenniéjjelnappalésannyiranembí
romkihogyeztneírjamle:(

Eljött hát végre a várva várt január 25.
És el is múlt.
Elég sok minden történt azóta. Vizsgák, nevetések, veszekedések.... És az elhatározás, hogy elfelejtem Őt. Tényleg elszállt belőlem minden remény, vagy inkább én oltottam ki magamból mindet. Mert már nem akarom ezt. Tudom, hogy nagyon jó lenne, ha nyíltan és szabadon szerethetném Őt, s Ő is engem, de ez már nem lehet. Úgyhogy csak egy megoldás van.

Tervezések... 9 napig nem voltam gépnél. 9 napig nem beszéltem vele. Tudta. Eldöntöttem, hogy legalább 31-ig nem is megyek fel se msnre, se máshova. Hát persze. Egyből felnéztem, bár rejtve. Egyből jött a cset is. És fent volt. Írt: "Te még élsz?", "mi a baj?". aztán be is jött: "rég nem voltál...". 
Ennyit az ígéreteimről :D

De most jó volt.
Nem bántam meg.
De mégis van bennem egy rossz érzés... :( És ezt akarom én megszüntetni, végleg.

Drága Klau! Szoktad még olvasni a blogomat? Kérlek jelezd, ha így van... :D

Mennyire jól indult a január 1. Utána borzasztó volt. Bár lehet túldramatizálom, de eléggé, sőt, nagyon ki voltam akadva. Nyomorékul érzetem magam. Vele voltak gondok....
Kb egy hét után arról beszélt már ő nekem ridegen, hogy ezt ne folytassuk. Mármint, hogy többé ne beszéljünk. Egész lazán fogadtam, vagyis végre eltűnt belőlem az a bizonyosság. De azért a könnyek megmaradtak. Végül mégiscsak azt mondta : "de szeretném, hogy megbeszéljük ezt még egyszer".

Tehát minden maradt a régiben. De még mindig reménykedem... nem is értem magam... talán addig ez lesz, míg el nem jön a március 5., s azt nem mondom: "na tudtam. mit is vártam."

Aztán fáj majd. Sírok majd. Szenvedek majd. Túldramatizálok majd mindent. Lehet összeveszem Vele is,, meg mindenkivel, másokkal, megbántok másokat is. Nem tudom mi lesz. De előre félek....:(

Hajnal, Ő fent, kicsit berúgva, nagyon imád.. csókot akar..."édesem"..

De kár, hogy mindez csak a net.

Az év utolsó napja. Nem volt fent Ő. Pedig elvártam volna. 
S még egy ígéret: ha ma nem beszélek vele, akkor egy jó darabig nem.
Szeret? Fontos vagyok neki? Sokat jelentek neki? Miért mondja ezt, ha mégsincs fent???

ÚJ év.... Nem akarok semmit sem fogadni, mert úgyse tartanám be. Még az ígéreteimet sem tartom be....

Ágyő...

Partiképeket nézegetek. És közben átmentem egy két fázison:

1. Kik ezek?
2. Kik járnak ide???
3. Ki ez te Móóóóóóóóóóni??
4. Vetkőző nő? cöh..
5. Csak az ilyen tökéletes alakú nők tetszenek a pasiknak? :S
6. Ilyen izé idétlen 'partiszemüveg" egy pasin... Már nekünk is az ilyen metroszexuális, "tökéletes" pasik jönnek be??
7. Miért nem tudjuk egyszerűen csak a belső szépséget látni? Vagy miért csak azt tartjuk szépnek ha egy nő 90-60-90-es méretekkel rendelkezik (mindenesetre se narancsbőr, se szeplő, se súlyfelesleg, se pattanás...), tökéletes smink, műköröm, tökéletes frizura, "menő" ruhák? Csajoknál meg miért az jön be mostanában, ha a pasi kicsit olyan már mint egy nyálgép, "menő" ruhák, belőtt haj (vasalt, festett, egyebek..)?

TUDOM, hogy énis nagyon hajazok a külsőségekre:S De azt is tudom, hogy ezt NEM SZERETEM, és NEM AKAROM. De volt már olyan, hogy egy srác nem tetszett egyáltalán, de amint megismertem, és meg is kedveltem, baromira bejött.... De mégis. Ha előre látom, hogy nem tetszik, lehet szóba se állnék vele... Najó azért ennyire nem durva a helyzet, szóbaállok én bárkivel, de lehet, hogy elkönyvelném egyből magamnak, hogy ha első látásra (vagy épp másodikra) nem jön be, akkor már barátságnál többet biztos hogy nem szeretnék tőle.... 
És ez elég rossz.

Pedig.. néha annyira meg tudom látni a jót. Néha annyira szeretem a srácokat... Olyan édesek, mikor a koliban félszegen rám köszönnek a folyosón, vagy amikor mosolyogva, de mégis elpirulva oda-odapillantanak a konyhában. Vagy amikor meghívnak egy italra, és azt mondják, engedjem már meg, hogy ők fizessenek... Szeretem amikor poénkodnak nekem, hogy megnevettessenek, vagy amikor felheccelnek, de utána magukhoz ölelnek, hogy ne haragudjak rájuk... Szeretem, amikor bociszemekkel néznek rám, amikor valami rosszat tettek... Szeretem, amikor kedvesen hagyják, hogy mondjuk meg, mi legyen... Vagy amikor aggódnak, ha beteg vagyok, és szigorú tekintettel mondják, hogy azonnal feküdjek le/mérjem meg a lázam/ vegyek be gyógyszert, stb...  És szeretem azt is, amikor udvariasak, kinyitják az ajtót előttem, előreengednek.. vagy amikor kiállnak értem.. megvédenek akkor is, ha épp nem nekem van igazam...

Najó kicsit belementem... nem teljesen ilyen jellegű dolgokat akartam írni, de azért ezeket tényleg szeretem.

Na mindegy...

Nem gondoltam, hogy ilyen lesz ez a nap. Talán egyelőre elfogadtam azt, hogy Z.-vel egy darabig nem beszélek. Talán elfogadtam egy kicsit, hogy most őt nem érdeklem...

Szerettem volna ma sütit sütni, divatrajzokat készíteni, végre hajat mosni, karácsonyi zenéket hallgatni és készülni a holnapra.

De ma meghalt J.
Azt hittem kisírtam már minden könnyem, de most, hogy leírtam ezt a mondatot... újra rám tört.
Fel se tudom fogni.... Nem is tudom, mit írhatnék erről...

S bár tegnap azt gondoltam, nem megyek egy darabig msnre, de most muszáj volt. Beszélnem kellett a testvéremmel....
És fent volt Z. is. Én kiírtam, hogy senkinek nem vagyok itt, de mégis rám írt.

Azt mondta annyira sajnálja a tegnapit, annyira rosszul érezte magát tegnap este óta, és már reggel óta várt, hogy felmenjek és bocsánatot kérjen. És aggódott, félt, hogy törlöm őt msnről, vagy ilyesmi, és azon aggódott, hogy fog elérni így engem, és ha kell, elkéri Petitől is a telefonszámomat, neki biztos megvan... (amúgy nincs.)
Gondolkodott, megígérte, hogy többet nem lesz ilyen, mert rájött, hogy szeret...

Mondtam, hogy én is őt. Aztán elmondtam mi történt. Ő ezt nagyon is át tudja érezni... Aranyos volt... egyszer még azt is írta nekem, hogy "kicsim".

boldog karácsonyt...

Veszekedtünk. Vagyis megint ő veszekedett... Most meg az volt a baj, hogy miért nem írok rá állandóan... két napja meg az volt, hogy túl sokat beszélünk... annyira nem értem már, miért ilyen. Cinkesnek mondott, meg nem hitt nekem. Azt mondta nem érdekli már hogy mi van, nem érdekli, hogy kedvelem-e vagy sem. Úgyhogy elköszöntem tőle.. végleg:

"najó akkor tessék, légy boldog"

"te légy boldog..."

:S

Most ha elemezgetni szeretném... TUDOM, hogy kedvel. Ebben tényleg biztos vagyok. De ha csak barátként tekint rám, akkor miért veszekedett megint??? Miért zavarta akkor az, hogy nem írok rá annyiszor??? Miért zavarta akkor az hogy Petivel mostanában többet beszéltem, mint eddig??? Miért zavarta akkor az, hogy állítása szerint jól elvagyok másokkal is??
Két napja azt mondta hogy két tűz között van.. aztán azt mondta, rám már csakis barátként tekint. Én hiába mondtam neki, hogy legalább magának vallja be, hogy ez nem így van...
Erre most. Talán tényleg két tűz között van.. Még a pár nappal ezelőtti beszélgetésünk után is azt éreztem, hogy nem csak barátként tekint rám.. Úgy gondolom tényleg akar engem... de akarja N.-t is... És nem boldog.. ezt látom:S

"te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." 

Vajon mennyire volt őszinte ez a mondata?? :S Mi van ha tényleg szeret, de tudja, hogy ebből soha nem lehet semmi? És lehet tényleg ezért volt így ennyire kiakadva.... Nem tudom mit tegyek... Igazából rossz kedvem nincs, de sírhatnékom van. Sajnálatot érzek. Sajnálom, hogy így "végződött".... Tudom, hogy annyira boldog lettem volna vele.. és szerintem ő is velem.... De mindketten tudjuk, és tudtuk is talán mindig, hogy soha se lehetünk együtt.... És ezért voltam kiakadva.. ahogy talán emiatt most ő is...
De lehet csak magamat áltatom ezzel, hogy ez így van. Lehet tényleg nem érdekli már, hogy mi van velem.. De ezt nem tudom elhinni.
Hiszen az ez előtti veszekedésünk után is azt hittem, hogy többé nem fog keresni, akkor is azt mondta, hogy elege van már a sok veszekedésből meg ilyenek.. ehhez képest másnap ő írt rám, hogy ne haragudjak már rá...
Meg ma is. Ráírtam délután, és azt mondta nem ér rá, mondom oks. De mikor lelépett, előtte beköszönt.. ilyet nem is nagyon szokott.
Most nem tudom mit tegyek, hiszen tényleg úgy hangzott ez a fenti mondatom amit neki írtam msnen, mintha végleg elbúcsúznék tőle.
De én tudom, hogy nem akarok végleg. 

Na bőgök. TUDOM, hogy EL KELL FELEJTENEM ŐT, de egyszerűen NEM AKAROM.

De nem megyek fel pár napig, az biztos.... :(

Szeretlek Z...

Na most rövid leszek, de ezt muszáj leírnom.

BOLDOG VAGYOK! Most igen! Tegnap kb délután óta. Tervezgettem, gondolkodtam, beszélgettem másokkal. És most jól érzem magam. És HÁLÁS vagyok. És úgy érzem, nem lesz olyan rossz ez a karácsony, mint amilyennek hittem.... (Pedig, teszem hozzá, semmi különleges nem történt!)

(Na feljött Ádi msnre, ráírok már :) )

És visszaolvastam pár bejegyzésem, és tetszenek. Nem az, amiről írtam, hanem ahogyan leírtam. Mert szerettem volna mindig, és szeretnék is még írni. De sosem gondoltam, hogy igazán jól menne. De néhány bejegyzésem (sőt elég sok) tetszik. Tetszik ahogyan kifejezem, miket is éreztem/gondoltam akkor. Úgyhogy most mindent elolvasok az elejétől kezdve:D

JA ÉS KARÁCSONYI ZENÉKET HALLGATOK!!!!

Megtettem az első lépést: elköszöntem csetről, és eldöntöttem egy jódarabig nem megyek oda vissza.

Második lépés: kitöröltem minden nickem a csetről. Kivéve egyet, mert az e-mail címnek nemtom a jelszvát :D

Harmadik lépés: Sok mindenkit töröltem msn-ről.

Tovább nem tudom, hogy lesz, de nem akarok már több fájdalmat. És unom a virtuális életet.....

na pá.

Pár órával ezelőtt hálát adtam Istennek, amiért segített. 
Azt tervezgettem, ha Ő ma sem lesz fent, írok neki egy búcsúlevelet... rá 10 percre feljött, és kibékültünk.
Pár órával ezelőtt annyira hittem és bíztam. És annyira örültem. Nem volt sok, de örültem.

És most még ezt a kis hitet is elvette Isten. Egyetlen mondat elég ahhoz, hogy összeomoljunk...
"Egy szó, ami hirtelen szíven talál, elég, hogy összetörve némán félreállj..."

Azt tudom, hogy én belül már teljesen össze vagyok törve.
 

Elói, elói, lámá sabaktáni? Istenem istenem, miért hagytál el engem?...

Mit tettem én, hogy ezt érdemlem? Miért kell hogy évről évre újra összetörjék a szívem, és megbántsanak, és csalódjak? Mit tegyek másképp? Már magam sem tudom. Szeretnék végre boldog nyugalmat.. valaki mellett. Annyira elegem van már mindenből.... Legszívesebben bőgnék és ordítanék és széttépném a mellkasomat, ahol fáj, mint egy ócska pólót, majd ököllel zúznék össze ezernyi tükröt és ordítanék a fájdalomtól, ahogy belém hasítanak a szilánkok és folyna a vérem, én pedig összeesnék, magamhoz ölelném a térdeimet és csak sírnék sírnék és várnám, hogy végre elmúljon ez a rohadás itt bent... és várnám hogy végre megszánjon valaki, és levegye rólam ezt a mérhetetlen fájdalmat, amivel már nem bírok....

Na. Ma egy olyan jó kis pozitív bejegyzést akartam ide írni. Azt, hogy de boldog vagyok. És valóban az is voltam pár óráig. Miatta. És annyira jó volt.

Most meg megint pokol. És kurvára elegem van. Elegem van hogy mindig más számít. Hogy mindig más érdekeit nézik. Hogy mindig más a fontosabb, más kell... elgem van ebből a kibaszott rohadt faszszopó kurva geci életből...

bárcsak tegnap mégis tüdőgyulladást kaptam volna és megdögöltem volna....

Tegnap öttől a gép előtt ültem, vártam Őt, de nem jött... Később, kb. este 10 fele felnéztem újra csetre, fent volt. Köszönt, énis, de nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen rám se írt, msnre se jött fel... Elszórakozgattam magamnak. Erre szokásosan megsértődött. Vagyis ilyenkor benyög egy köszönésfélét, hogy lássam, ő lelép. Aztán feljött msnre, de nem írtam rá. Aztán ő írt rám:

"látom már rám se írsz..."

Szeretem, amikor így ír rám, mert tudom ebből, hogy szeretne velem beszélni... és rossz látnia, hogy talán már nem érdekel Ő engem annyira. 
Pedig érdekel még, bár igaz, hogy tényleg kicsit máshogy érzek már... már nem annyira erős. Vagy legalábbis nem olyan gyakran érzem azt, hogy valóban Ő kellene nekem.

De vele álmodtam, és jó volt.

Tegnap msnen még "veszekedtünk" kicsit, de nem váltunk el túl jól...
Ma meg eldöntöttem, hogy nem megyek fel, de csetre csak felnéztem, mert láttam, hogy ott van. Köszönt. Tudom, hogy figyelte miket írok, mert volt egy mondata is hozzá. Aztán megint lelépett úgy, hogy én ezt lássam. De valahogy nem érdekel. Vagyis érdekel, de mégsem megyek fel utána msnre, hiába tudom, hogy ott van.

Hallgatom ezt a zenét.... 
https://www.youtube.com/watch?v=VrLGHnYWZIU

És szeretnék vele lenni. De már nem msnen. Belefáradtam már a sok gépelésbe. Szeretnék ott lenni vele és igazán valóban élőben megölelni Őt. És megcsókolni. És rámosolyogni. És elmondani neki, hogy szeretem.

De már unom ezt, hogy felmegyek msnre és várom. És nem jön. Vagy jön, de mégsem olyan jó. Vagy elmondom neki, hogy hiányzik nekem, és elpoénkodja. Vagy el sem hiszi. Unom már ezeket a karaktereket. Szeretnék már szavakat, vagy leginkább tetteket. 

Na de még visszatérve, ezt a karácsonyi zenét hallgattam, s az volt bennem, de jó lenne inkább mégis felmenni hozzá msnre, és megkérni, ne haragudjon már... De mondjuk úgyis azt mondaná, hogy nem haragszik, hanem csalódott.

Mintha én nem csalódtam volna az elmúlt néhány hét alatt... 

Viszont jól esik az, hogy annak ellenére, hogy van barátnője, és hogy vele is jóban van, és elvileg tényleg odavan érte, és hogy vele találkozik is, mégis engem jobban szeret.... Tudom, hogy így van..
Múltkor féltékeny volt rám a barátnője. Van is oka rá, bár ő a töredékét sem tudja annak, mi is a valóság. És Ő megmondta neki, hogy nem fog ettől függetlenül máshogy viselkedni velem, mert hogy féltékeny.
És mégis. Ott van egy élő barátnője... és mégis engem szeret. Engem, akit sohasem látott még, akit még sohasem ölelt, sohasem hallotta a hangom.
Múltkor édesemnek hívott. Előtte meg ... írt valamit.  

Érdekes dolgok történnek mostanában. Kívül is, de leginkább belül.
Egyre jobban elvagyok a koliban a szobatársakkal. És ennek baromira örülök. Ha ott vagyok, még Őt is elfelejtem. Illetve dehogyis. Őt sosem. Akármit csinálok, mindig ott van a tudatomban. De ha a koliban vagyok, nem fáj (vagy csak ritka esetekben).

Na most baromira felidegesítettek cseten... kibebaszottul elegem van már a zártból... fasz kivan. ígyis van elég bajom, erre még bekavarnak.. főleg a "barátnőm" :D bár sose volt az. de azt hittem megbízhatok benne. Na persze.

Nincs is kedvem tovább írni az előző gondolatmenetet.. pá