Nem gondoltam volna, hogy valaha is fel fog tudni dobni még valami ilyen irányban...
Na ez elég bonyolultnak hangzik, de a lényeg, most érzem először azt a halvány érzést, hogy talán el tudnék szakadni Tőle... De azért még rossz belegondolni :)
A lényeg, hogy talán mégis van erre mód?
Egy idézet tőlem:
"Először idegesített, hogy elhidegültél tőlem. Én csak most kezdtem belejönni, de te már abba is hagytad. És ez fájt. Hogy már nem érdekellek. Haragudtam rád. Utáltalak, de mégis szerettelek. Azt AKARTAM, hogy te is szeress!! Akaratos voltam, magamban fortyogtam. Azt mondtam a többieknek, hogy már nem érdekelsz. Az se ha összejössz XY-nal. De közben állandóan rád gondoltam, és azt kívántam, bárcsak ne is "vesztünk" volna össze, és minden olyan lenne mint néhány hete. És azt mondtam, ha rám mersz írni, elküldelek a francba. És vártam, hogy rámírj. Egyszer tetted, de le is léptél. Még csak írni sem tudtam neked. De vártam, hogy visszajöjj, de nem tetted. Aztán, mikor a szülinapomon írtál, nagyon ideges voltam, de akkor már nem miattad. Ezért sem küldtelek el a francba. És ezért nem tudtalak elengedni se. Nem azért, mert annyira szerettelek akkor, hanem mert nem tudtam mit kezdjek magammal. Akkor nem akartam egyedül maradni. Azért nem engedtem el D.-t se. Mert akkor vele is beszéltem. Aztán később azt gondoltam, hogy oké, haragudtam rád, és megbántottál, de most talán mégis lehetne köztünk valami. Persze ha te is akarod, én meg nem játszom a sértődöttet. Hanem inkább "nyomulok". Bár nem nyomultam. Nem akartam rád írni. És kezdett egyre kevésbé érdekelni, hogy most akkor mi van veled, hogy mi van velünk. Aztán ma, mikor rám írtál. Mikor megláttam, hogy melyik kép van neked kitéve. Kissé szerelmesen mondtam magamban, hogy "na ne". Pár másodpercre lesütöttem szemem, kicsit megérintett, hogy látom azt a képed. De ez már nem olyan volt mint régen. Talán azon a képen nem is téged látlak. Hanem azt az elérhetetlen srácot, aki az én másik felem. Ott is a távolba nézel, és szomorú vagy, akárcsak én. És az ég összeköt minket, engem látsz benne, vagy engem láthatsz. Ha akarsz. Hiszen én is itt vagyok a földön, és bármikor láthatom az égboltot. Amelyben téged látlak. Vagyis azt a srácot a képről.
Aztán mikor néztem, hogy mit írsz msnen, végre "felébredtem", ilyen formán: "Jah, te vagy az?", és mikor leléptél, már azt gondoltam, az se érdekel, ha már nem lesz olyan mint régen. Már nem érdekelsz. Te nem az a srác vagy a képről. Nem az vagy, akinek gondoltalak. Más vagy. Úgyhogy nem számít, hogy mit teszel ezután.
Egyszer voltál olyan közel ahhoz a sráchoz. Szilveszterkor, a petárdalövésnél. És akkor is mást hívtál.
Nem pedig engem.
De most már ez sem számít. Szétpukkasztottad a buborékot, már felébredtem. De azért köszönöm, hogy megmutattad mire is vágyom.
By: ******
Ui.: De azt nagyon szeretem, mikor ******-nak hívsz. "El se hinnéd mennyire." "
Hát ennyi. Ezt nem küldtem el annak, akinek írtam, csak a naplómban található meg. És most meg pont ugyanígy van Vele..:Ddd Tényleg. Szinte szóról szóra így van... Annyi, hogy még ebben benne vagyunk, hm. Tegnap döntöttem el, hogy SOHA többé nem foglalkozom ezzel a problémával. Illetve dologgal, ami most fennáll. Szóval most már vége. :D Viszont ez a bejegyzés nekem tetszett. Tegnap találtam rá. És úgy döntöttem beírom, mert ide illik.
Utolsó kommentek