"Tengernyi gond között nincs semmi jó..."

Hülye vok.
Valami megváltozott. Vagyis nemtom... "Szerelmet" vallottam neki. És utána valahogy más lett minden. Mármint bennem. Amint elmondtam neki, mit is érzek, már nem is éreztem úgy.
Hétfő reggel ráadásul hát.... kiábrándító volt. Vagyis egyre inkább zavaró ez a tulajdonsága. Vagyis egyre inkább látom, hogy milyen is Ő. És nem olyan, mint amilyennek hittem.

Azzal nyugtatgatom magam, hogy "túl sokat tulajdonítottam neki".
Ennek az egésznek, ami volt. Ami hülyeség volt, semmi sem volt.

De úgy éreztem, hogy mindennek vége.
Szakítani akartam már a csettel is, msnnel is. Aztán mégis újra fent vagyok, és Őt keresem. Pedig tudom, hogy rosszul lennék ha meglátnám.

Nem is Ő kell nekem, hanem valaki. Valaki aki viszonozza az érzéseimet. Valaki, aki szeretget, babusgat...
Nem akarok belegondolni azokba a dolgokba, amik az elmúlt 7 hónap alatt történtek. Mert rossz lenne. Csak magamnak okoznék fájdalmat vele. SEMMI nem volt az. Csak illúzió. Ki Ő? Senki. Csak egy a sok közül. És ez tényleg így van, akárhogy is próbálom mássá tenni. De jobb is így. Csak ne fájna. Mert HÜLYESÉG, hogy ez fáj. Ez SEMMI. Ha ez ennyire fáj, mi lesz később?

Csak múlna már el belőlem ez. Bárcsak "megvilágosodnék".

Nem akartam elveszíteni, de már nem akarom Őt. Nem akarom azt, hogy újra és újra fájdalmat okozzon. Még ha ez semmiség is, meg ostobaság is, és ő nem is tud róla.
Nem akarom már ezt. Azt AKAROM, hogy ELMÚLJON ez az érzés. És megszabaduljak minden (legalábbis a nagy rész) online dologtól!!

Mert NEM ez az élet! Hogy mi az élet? Azt hittem az, ha valakivel/valakikkel vagyok. De nem. Elég hozzá egyetlen egy ember: önmagam.

Sokáig azt hittem, akkor lesz jó, ha egy buliban sokmindenkit ismerek, és népszerű vagyok, és szeretnek, ilyenek.
De múltkor hárman voltunk csak egy kis szobában. És az volt a MINDEN. Nem kellett senki más, semmi több. Mert úgy volt tökéletes. És baromi jól éreztem magam. Ráadásul nem is volt ott egy pasi sem. Csak mi lányok. De imádtam akkor oda járni...

Azt gondolom, hogy szükségem van RÁ. Pedig nincs. Senkire nincs szükségem. Hisz bennem van az élet. Mindenkiben ott van. Nincs szükség a másikra ahhoz, hogy boldogok legyünk.
Hülyeségeket beszélek.
Na pá.

https://www.youtube.com/watch?v=d_k3mYY_qMQ

Nem tudom felfogni. Hallgatom ezt a számot, és egy annyira ismerős, távoli-s közeli, jó és egyben kurva szar érzés kerít hatalmába. Az ősz. Benne van Ő is. Benne van a suli. Az egész nyomorúságos érzés. Benne van Robi, aki mutatta a zenét. S benne van a suli, Laci, a múlt, a jövő s a jelen minden mennyiségben. Olyan vészjósló. Olyan borzasztó, de valahogy vonz is magához, hogy hallgassam egyfolytában. Mintha ősszel egész nap ezt hallgattam volna. Ami valamilyen szinten igaz, sokat hallgattam, főleg reggel mikor mentem a suliba.De azért nem egész nap. És szerintem akkor hallgattam, mikor Ő még nem volt sehol. És mégis, hozzá is kapcsolódik. Néha sírni lenne kedvem.

Benne van ebben az érzésben mindenki, akit valaha ismertem, vagy nem ismertem, de aki valaha is szerepet játszott az életemben, mégha csak egy pillanatig is... És olyan vészjósló. Ajh... :(

Mi van velem? Mi történik velem? Ki vagyok én? Hol van mindenki? Mikor szükségem lenne rájuk, hol vannak? Nekik miért nincs rám szükségük? És miért zavar, hogy nekik nincs rám szükségük? Miért érdekel más véleménye? Miért akarom, hogy elfogadjanak? És én miért nem fogadom el önmagam? Miért hiányoznak? Miért várok? Miért várok rájuk? Miért várok valakire? Miért csak ülök itt? Miért nem vagyok vidám? Miért vágyom a szerelemre? Miért félek a jövőtől? Miért félek, hogy elhagynak? Miért félek az újtól? Miér nem nevetek? Miért vágyom a romantikára?a kedvességre? az igaz bókokra?

hm, hagyjuk. nem is kell bók, mert mind hamis. a legszebb bók az lenne, ha valaki mosolyogva és szeretettel nézne rám, mikor meglát...

na bye

Ezért képes voltam feljönni. De az éndrágaéletemnekazértelme azt mondja, hogy: "szerelmeskedni". Ő mindig így hívja. Velem egykorú kb., fiú, ráadásul nem a legjobb gyerek, szal egy kis rosszaság, és csajozós (volt), de ő mgis úgy hívja hogy: szerelmeskedés. Na ez az igazán romantikus. Róla tudom is, hogy nagyonnagyon szerelmes:))) Imádom!!

(Ui: csak azért nem írtam azt hogy az éndrágaEGYETLENéletemnekazértelme, mert remélem nem ő az egyetlen. Vagyis ő az én "életem értelme" :)) )

Ammeg. Nem úgy kell értelmezni hogy az én drága életemnek azértelme, hanem az én drága, az életemnek az értelme. :DDD Vágod?:D

na bye:D