Pár órával ezelőtt hálát adtam Istennek, amiért segített.
Azt tervezgettem, ha Ő ma sem lesz fent, írok neki egy búcsúlevelet... rá 10 percre feljött, és kibékültünk.
Pár órával ezelőtt annyira hittem és bíztam. És annyira örültem. Nem volt sok, de örültem.
És most még ezt a kis hitet is elvette Isten. Egyetlen mondat elég ahhoz, hogy összeomoljunk...
"Egy szó, ami hirtelen szíven talál, elég, hogy összetörve némán félreállj..."
Azt tudom, hogy én belül már teljesen össze vagyok törve.
Elói, elói, lámá sabaktáni? Istenem istenem, miért hagytál el engem?...
Mit tettem én, hogy ezt érdemlem? Miért kell hogy évről évre újra összetörjék a szívem, és megbántsanak, és csalódjak? Mit tegyek másképp? Már magam sem tudom. Szeretnék végre boldog nyugalmat.. valaki mellett. Annyira elegem van már mindenből.... Legszívesebben bőgnék és ordítanék és széttépném a mellkasomat, ahol fáj, mint egy ócska pólót, majd ököllel zúznék össze ezernyi tükröt és ordítanék a fájdalomtól, ahogy belém hasítanak a szilánkok és folyna a vérem, én pedig összeesnék, magamhoz ölelném a térdeimet és csak sírnék sírnék és várnám, hogy végre elmúljon ez a rohadás itt bent... és várnám hogy végre megszánjon valaki, és levegye rólam ezt a mérhetetlen fájdalmat, amivel már nem bírok....
Utolsó kommentek