"Tengernyi gond között nincs semmi jó..."

https://www.youtube.com/watch?v=d_k3mYY_qMQ

Nem tudom felfogni. Hallgatom ezt a számot, és egy annyira ismerős, távoli-s közeli, jó és egyben kurva szar érzés kerít hatalmába. Az ősz. Benne van Ő is. Benne van a suli. Az egész nyomorúságos érzés. Benne van Robi, aki mutatta a zenét. S benne van a suli, Laci, a múlt, a jövő s a jelen minden mennyiségben. Olyan vészjósló. Olyan borzasztó, de valahogy vonz is magához, hogy hallgassam egyfolytában. Mintha ősszel egész nap ezt hallgattam volna. Ami valamilyen szinten igaz, sokat hallgattam, főleg reggel mikor mentem a suliba.De azért nem egész nap. És szerintem akkor hallgattam, mikor Ő még nem volt sehol. És mégis, hozzá is kapcsolódik. Néha sírni lenne kedvem.

Benne van ebben az érzésben mindenki, akit valaha ismertem, vagy nem ismertem, de aki valaha is szerepet játszott az életemben, mégha csak egy pillanatig is... És olyan vészjósló. Ajh... :(

Mi van velem? Mi történik velem? Ki vagyok én? Hol van mindenki? Mikor szükségem lenne rájuk, hol vannak? Nekik miért nincs rám szükségük? És miért zavar, hogy nekik nincs rám szükségük? Miért érdekel más véleménye? Miért akarom, hogy elfogadjanak? És én miért nem fogadom el önmagam? Miért hiányoznak? Miért várok? Miért várok rájuk? Miért várok valakire? Miért csak ülök itt? Miért nem vagyok vidám? Miért vágyom a szerelemre? Miért félek a jövőtől? Miért félek, hogy elhagynak? Miért félek az újtól? Miér nem nevetek? Miért vágyom a romantikára?a kedvességre? az igaz bókokra?

hm, hagyjuk. nem is kell bók, mert mind hamis. a legszebb bók az lenne, ha valaki mosolyogva és szeretettel nézne rám, mikor meglát...

na bye

Hm. Lehet most már itt az ideje, hogy leírjam mi is történt. De csak röviden, a lényeget.

Kiderült, hogy Ő a Barátnőmmel is kavar, meg velem is akart xDDD. Meg még közben más lányokkal is kavar...szóval ennyi. :D Barátnőm szólt:) , még időben.... nemsok kellett hozzá, hogy találkozzam Vele:S

Bevallom, néha még fájdalmasan gondolok erre az egészre. Mert még mindig nem nagyon tudom elhinni... Hogy ennyi ideig képes volt nekünk hazudni...

Pedig ezerszer is elképzeltem milyen lesz, ha találkozunk, és hogy mit csinálunk majd.
Hogy milyen lesz a szüleimmel, hogy majd sétálunk, ilyenek.
De jobb ez így. Mert ő volt a fal Barátnőm és köztem. Így legalább Barátnőmmel kibékültem :) És megszabadultam, egy féregtől...

Bőgtem megint mint állat. De most magam miatt. S amiatt amit tegnap mondott.

Nem tudom mire várok még. Nem tudom minek hiszek még. Nemtudom minek vagyok "rendes" még velük. Csak hülye vagyok. És Tőle mit vártam? Írtam neki, elmondtam mivan (nem egészen), s hogy bőgök. Erre egy két mondat volt a válasz. Meg egy vigyorgó fej...

pffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffff

meg egy "pill,cigi"

kész vagyok. idegileg már teljesen, totálisan. de hogy másszak ki ebből?

na bye

Egyszerűen csak a szokásos: nagyon szarul vok. Ennyi.

Ma beszélem Vele. Én tiszta ideg voltam, remegtem mint a kocsonya, bőgtem, minden bajom volt. Persze csak msnen beszéltünk. Mára pedig már egész jól voltam, de amint megláttam a kiírásukat - és amint rájöttem, hogy őket egyáltalán nem izgatja, hogy én esetleg meg szeretnék halni -, megint rosszul lettem. Megint rossz lett a kedvem. És egyszer csak rámírt Ő. Szörnyű volt. Tőle nem ezt vártam. Azt kérdezte h "mit vártál?", és hogy ugyan rá miért is haragszom....

Na ennyi. Ezután úgy döntöttem, hogy "új életet kezdek". Vagy valami ilyesmit. Nem akartam már felmenni msnre, csetre soha többé, és elkezdtem kitörölgetni a régi e-mailjeimet (amik persze semmit nem jelentenek, mind hülyeség, de már minek gyűjtsem őket?).
És igazából egész normálisan éreztem magam...hogy oké, ez volt, de most már jobb lesz, jönnek új barátok, új vidámság, boldogság, stb.
Most viszont megint kurvaszarul érzem magam...egyedül vagyok itthon. Nincs senki, senki sem aki megértené, hogy most mit érzek. Még a Herceg is ellenem volt tegnap. Najó, nem ellenem, de ostobaságnak tartotta az egészet..főleg engem.
És...nincs senki, akihez most odamehetnék és a karjaiba bújhatnék, és sírhatnék a vállán, és elmondhatnám neki minden bajomat. Bár eddig se volt ilyen, csak most lett volna Ő. De Ő is elhagyott. Mint mindig mindenki.

Azt hiszem mindig csak vártam. És most is csak várok. Hogy teljen az idő. Ne legyen ma, s ne legyen holnap se már. Peregjen az idő "hulljanak a percek a lejtőn"...

Asszem bármi más jobb lenne, csak ne érezném magam ilyen nyomorultul. Most utálom magam. Szánalmas vagyok és ostoba. Pedig tudom, hogy nem ezt kellene mondanom....de tényleg, ugyan kinek kellenék én? Ha már a barátaimnak se kellek? Ha már ők is cserben hagytak? Még én is cserben hagytam magam...

Már hülyeségeket beszélek...csak

megígértem hogy nem sírok már, de most mégis.

Csak olyan jó lenne már végre valaki mellett megnyugodni, 100 százalékosan megbízni benne, karjaiban pihenni, és érezni, hogy szeret. Érezni a szeretetet...és hogy soha nem fog megbántani...én ezt már nem bírom.