"Tengernyi gond között nincs semmi jó..."

 Folytköv. xd

http://stellaa.freeblog.hu/

Hülye vok.
Valami megváltozott. Vagyis nemtom... "Szerelmet" vallottam neki. És utána valahogy más lett minden. Mármint bennem. Amint elmondtam neki, mit is érzek, már nem is éreztem úgy.
Hétfő reggel ráadásul hát.... kiábrándító volt. Vagyis egyre inkább zavaró ez a tulajdonsága. Vagyis egyre inkább látom, hogy milyen is Ő. És nem olyan, mint amilyennek hittem.

Azzal nyugtatgatom magam, hogy "túl sokat tulajdonítottam neki".
Ennek az egésznek, ami volt. Ami hülyeség volt, semmi sem volt.

De úgy éreztem, hogy mindennek vége.
Szakítani akartam már a csettel is, msnnel is. Aztán mégis újra fent vagyok, és Őt keresem. Pedig tudom, hogy rosszul lennék ha meglátnám.

Nem is Ő kell nekem, hanem valaki. Valaki aki viszonozza az érzéseimet. Valaki, aki szeretget, babusgat...
Nem akarok belegondolni azokba a dolgokba, amik az elmúlt 7 hónap alatt történtek. Mert rossz lenne. Csak magamnak okoznék fájdalmat vele. SEMMI nem volt az. Csak illúzió. Ki Ő? Senki. Csak egy a sok közül. És ez tényleg így van, akárhogy is próbálom mássá tenni. De jobb is így. Csak ne fájna. Mert HÜLYESÉG, hogy ez fáj. Ez SEMMI. Ha ez ennyire fáj, mi lesz később?

Csak múlna már el belőlem ez. Bárcsak "megvilágosodnék".

Nem akartam elveszíteni, de már nem akarom Őt. Nem akarom azt, hogy újra és újra fájdalmat okozzon. Még ha ez semmiség is, meg ostobaság is, és ő nem is tud róla.
Nem akarom már ezt. Azt AKAROM, hogy ELMÚLJON ez az érzés. És megszabaduljak minden (legalábbis a nagy rész) online dologtól!!

Mert NEM ez az élet! Hogy mi az élet? Azt hittem az, ha valakivel/valakikkel vagyok. De nem. Elég hozzá egyetlen egy ember: önmagam.

Sokáig azt hittem, akkor lesz jó, ha egy buliban sokmindenkit ismerek, és népszerű vagyok, és szeretnek, ilyenek.
De múltkor hárman voltunk csak egy kis szobában. És az volt a MINDEN. Nem kellett senki más, semmi több. Mert úgy volt tökéletes. És baromi jól éreztem magam. Ráadásul nem is volt ott egy pasi sem. Csak mi lányok. De imádtam akkor oda járni...

Azt gondolom, hogy szükségem van RÁ. Pedig nincs. Senkire nincs szükségem. Hisz bennem van az élet. Mindenkiben ott van. Nincs szükség a másikra ahhoz, hogy boldogok legyünk.
Hülyeségeket beszélek.
Na pá.

Valami baja van. Beteg. Van egy sejtésem, de nem mondja.

Kegyetlenül utálok élni.

Nem emlékszem, hogy közvetlenül az előző bejegyzésem után jött-e a megnyugvás. De kb. akörül este elkezdtem hallgatni valamit. Egy hangoskönyvet. Már nyár óta hallgatom, csak nem nagyon haladok vele, mert nem is nagyon szakítottam rá időt.. De mondom most hallgatom.
És pont ez volt benne. Ezzel kapcsolatos, ami jelenleg talán a legnagyobb problémám. Legalábbis az előző bejegyzésemkor az volt. Akkor kurvára megnyugtatott ez az egész.... amit mondott a pasi. És most is úgy gondolom, igaza van. Ezzel fogom magam mindig nyugtatgatni.

Most azért jól vagyok, camoztam VELE XD szépnek tart.. elvileg. Bár most ezután nem mondott semmit. De hátha kéri még... tetszik neki amúgyis, hogy sokat mosolygok...

Ilyen geci nyomorékul is nagyon rég éreztem már magam. A faszom kivan most már mindennel, főleg az itthonnal :@ Anyu nagy valószínűséggel elolvasta a kibaszott naplómat, most meg utalgat rá, de már a faszom kivan ezzel, már itthon se bízhat meg az ember senkiben sem :@ Elegem van már a suliból, a koliból, az itthonból, itthoniakból, meg elegem van már Belőle is.

NEM kérek már semmit, NEM kell már SENKI és SEMMI. Inkább dölgölnék meg már végre, mert annyira elegem van már MINDENBŐL. Nem sok híja van most ahhoz, hogy jól begyógyszerezzem magam. egyedül talán az tart vissza, hogy nem találok itthon olyan gyógyszert.

Tudom hogy egy kibaszott nagy szánalom vagyok, de én ezt így már nem bírom. Már nem találok egy biztos pontot se az életemben. Nem érdekel már semmi, nem jó már sehol, nem jó már semmi sem. Semmi pozitívat nem látok már, semmi örömöt. Nincs kedvem semmit se csinálni. Nem akarok már semmit sem.

Annyira kilátástalannak érzek most már mindent. Már egyáltalán nincs semmilyen célom, nem akarok megismerkedni már senkivel se, nem akarok barátokat se, pasit se, sulit se, semmit.

Úgy érzem már magam, mint egy élőhalott. Mint akit ide oda rugdostak. 

Mondtam, hogy NEKEM kellett volna meghalnom, nem pedig J.-nak!!

Tényleg egy csodára vártam egész életemben, de rájöttem, hogy CSODÁK VALÓBAN NINCSENEK!

És a világ valóban nem dől össze, mert már rég összedőlt..

Annyira szánalmas vagyok, hogy ennyire hagyom magam... Valóban azt kellett volna, hogy október óta nem beszélni Vele, de egyszerűen nem tehetem meg, mert akármit csinált is, nem érdemli meg ezt. Nem akarom megbántani. És önző vagyok. Mert lehet, hogy kurvára nem érdekli mi van velem, lehet hogy valamilyen szinten átvert, s lehet hogy valaki mást szeret, mással van, s lehet hogy valamilyen szinten csak kihasznál engem, de egyedül Ő az még, aki mégis kitart mellettem... még ha csak egy nagyon kicsit is.. és egyedül neki van MIND közül néha egy normális/kedves szava hozzám...

Az egyetlen dolog ami még éltet, az az, hogy beszélhetek vele néha-néha...Akkor is, ha az olyan, mint a mai. Semmi más nem érdekel már. 

"Csak egy jó szót akarok, ennyi még nekem is jár, kérlek szorítson a karod..."

Annyira elhomályosult az agyam, annyira sötéten látok mindent. Nem látok már semmi kiutat. Azt mondta a pszichológusom (olyanhoz is járok), hogy még ez nem depresszió. Csakhogy szerintem közeledek már ahhoz.

Annyira nem tudom már mit csináljak. Próbáltam hinni... Istenben. Nem hiszem el, hogy ennyire ezt akarja, hogy ilyen legyek. Hogy így érezzek. Egyetlen egy dolgot kértem mostanában. EGYET. EGYETLEN EGYET. és helyette állandóan csak a kibaszott rossz jött, állandóan csak a depresszív érzések, a bőgés, a szánalom, utálom már magam, gyűlölöm magam, hogy ilyen vagyok. Gyűlölöm, hogy már nem dob fel a dal, már nem tudok nevetni, már nem tudok vidáman dúdolni.

Gyűlölöm magam, hogy Őt szeretem, így, mindennek ellenére. Bárcsak ne tudnék gondolkodni, vagy érezni.

Nem tudom, hogy mit csináljak, mert kurvára félek. 

Annyira vágyom arra, hogy valaki szeressen. Miért oly nagy kérés ez???????

Akárki is olvassa most ezt, tudom, hogy egy idióta szánalmas kurvának tart, és IGAZA is van. Legszívesebben felpofoznám saját magam. Vagy jól megrugdosnám magam.

Bárcsak én haltam volna meg, és nem J....

Az biztos igaz, hogy többé nem írok naplót. Legszívesebben elégetném most dühömben az egészet, de sajnálnám. Mert ... egyszer.. majd talán egyszer.. szeretném megmutatni a gyerekeimnek...

Mekkora kibaszott nagy hülyeség az álmodozás. Mekkora nagy hülyeség a "titok".

Nem nekem találták ki az életet.... De ezt már mondtam párszor..

Ha valahol most létezik Isten... akkor az utolsó csepp hitemmel kérem, hogy végre figyeljen rám, legalább egy kicsit....

Néha olyan hülye vagyok. De miatta van. Mert annyira nem értem.
Tiszta édes volt vasárnap, meg hétfőn is... ugye. És nagyon jó volt vele. Jó rég volt már ilyen velem...
És ma. Feljöttem csetre, felnéztem. Néha írt egy-egy mondatot, de aztán mások is leszarták a fejem, úgyhogy leléptem. De beírtam előtte egy mondatot, gondoltam hátha olvassa. Tudom, hogy este már nem szoktunk beszélni... nem szokott már akkor feljönni msnre... De mégis jó lett volna. Ezért idegesített most a cset is.
Néztem az időt, nem sokkal 8 előtt léptem le, gondoltam 8 után hátha...
Erre fellépett msnre. Mondom: nagyon rég volt már ilyen. Hogy ilyenkor. (kivéve azt a múltkori 2 alkalmat.. de az nemtom mér volt :D)
Úgyhogy nagyon örültem. Mert miattam jött. (valszeg) És aranyos is volt, csak aztán nem nagyon figyelt már.. és olyan.. izé volt :S
Csalódás néha.
De tudom, hogy miattam jött. Utána majdhogynem elmondta szó szerint, hogy miket írtam csetre, ami azt jelenti, hogy figyelte miket írok. De aztán mégis msnen alig figyelt... Szóval nem értem néha, hogy valóban számít-e neki, hogy mi van velem, számít-e neki, hogy milyen gyakran beszélünk, vagy sem.
Mert néha tényleg kételkedés nélkül merem állítani, hogy igenis AKAR engem. És VELEM akar beszélni, poénkodni.
Máskor meg úgy érzem, hogy csak "kötelességből" ír rám...Pedig ez biztos hülyeség.
Csak néha annyira el tud bizonytalanítani... És rosszul esik, hogy nekem tényleg baromira hiányzott, őt meg mintha annyira nem is érdekelné, hogy itt vagyok... (pedig mégis feljött hozzám msnre!).

Szánalom hegyek.
 

A mai délelőtt az valami..... csoda. Nem gondoltam, hogy lesz még valaha is ilyenben részünk.

Dehiányzik..

CSAK AKKOR BULIZOM HA ÚÚÚÚGY VAN, ÉS ÁLTALÁBAN ÚÚÚÚÚGY VAAAAAAAAN ÁÁÁÁÁÁ BULIZNI AKAROK MENNIIIIII MOST MOST MOST!!! XDDDD

Szar ez így. Kibaszottul kurvára szar....

Nem gondoltam volna, hogy valaha is fel fog tudni dobni még valami ilyen irányban...
Na ez elég bonyolultnak hangzik, de a lényeg, most érzem először azt a halvány érzést, hogy talán el tudnék szakadni Tőle... De azért még rossz belegondolni :)
A lényeg, hogy talán mégis van erre mód?

De rég is beszéltünk már este... De jó is volt most...
De jó, hogy holnap is ... Fel kell tankolnom, ki tudja mi lesz később...

Annyiraszeretemannyirahiányzikannyiraszeretnékvelelenniátölelnimegcsókolnisimogatniszeretni
megfogniakezétpuszitadninekimegsimizniahajátrámosolyognivelelenniéjjelnappalésannyiranembí
romkihogyeztneírjamle:(

Eljött hát végre a várva várt január 25.
És el is múlt.
Elég sok minden történt azóta. Vizsgák, nevetések, veszekedések.... És az elhatározás, hogy elfelejtem Őt. Tényleg elszállt belőlem minden remény, vagy inkább én oltottam ki magamból mindet. Mert már nem akarom ezt. Tudom, hogy nagyon jó lenne, ha nyíltan és szabadon szerethetném Őt, s Ő is engem, de ez már nem lehet. Úgyhogy csak egy megoldás van.

Tervezések... 9 napig nem voltam gépnél. 9 napig nem beszéltem vele. Tudta. Eldöntöttem, hogy legalább 31-ig nem is megyek fel se msnre, se máshova. Hát persze. Egyből felnéztem, bár rejtve. Egyből jött a cset is. És fent volt. Írt: "Te még élsz?", "mi a baj?". aztán be is jött: "rég nem voltál...". 
Ennyit az ígéreteimről :D

De most jó volt.
Nem bántam meg.
De mégis van bennem egy rossz érzés... :( És ezt akarom én megszüntetni, végleg.

Drága Klau! Szoktad még olvasni a blogomat? Kérlek jelezd, ha így van... :D

Mennyire jól indult a január 1. Utána borzasztó volt. Bár lehet túldramatizálom, de eléggé, sőt, nagyon ki voltam akadva. Nyomorékul érzetem magam. Vele voltak gondok....
Kb egy hét után arról beszélt már ő nekem ridegen, hogy ezt ne folytassuk. Mármint, hogy többé ne beszéljünk. Egész lazán fogadtam, vagyis végre eltűnt belőlem az a bizonyosság. De azért a könnyek megmaradtak. Végül mégiscsak azt mondta : "de szeretném, hogy megbeszéljük ezt még egyszer".

Tehát minden maradt a régiben. De még mindig reménykedem... nem is értem magam... talán addig ez lesz, míg el nem jön a március 5., s azt nem mondom: "na tudtam. mit is vártam."

Aztán fáj majd. Sírok majd. Szenvedek majd. Túldramatizálok majd mindent. Lehet összeveszem Vele is,, meg mindenkivel, másokkal, megbántok másokat is. Nem tudom mi lesz. De előre félek....:(

Hajnal, Ő fent, kicsit berúgva, nagyon imád.. csókot akar..."édesem"..

De kár, hogy mindez csak a net.