"Tengernyi gond között nincs semmi jó..."

Nem gondoltam, hogy ilyen lesz ez a nap. Talán egyelőre elfogadtam azt, hogy Z.-vel egy darabig nem beszélek. Talán elfogadtam egy kicsit, hogy most őt nem érdeklem...

Szerettem volna ma sütit sütni, divatrajzokat készíteni, végre hajat mosni, karácsonyi zenéket hallgatni és készülni a holnapra.

De ma meghalt J.
Azt hittem kisírtam már minden könnyem, de most, hogy leírtam ezt a mondatot... újra rám tört.
Fel se tudom fogni.... Nem is tudom, mit írhatnék erről...

S bár tegnap azt gondoltam, nem megyek egy darabig msnre, de most muszáj volt. Beszélnem kellett a testvéremmel....
És fent volt Z. is. Én kiírtam, hogy senkinek nem vagyok itt, de mégis rám írt.

Azt mondta annyira sajnálja a tegnapit, annyira rosszul érezte magát tegnap este óta, és már reggel óta várt, hogy felmenjek és bocsánatot kérjen. És aggódott, félt, hogy törlöm őt msnről, vagy ilyesmi, és azon aggódott, hogy fog elérni így engem, és ha kell, elkéri Petitől is a telefonszámomat, neki biztos megvan... (amúgy nincs.)
Gondolkodott, megígérte, hogy többet nem lesz ilyen, mert rájött, hogy szeret...

Mondtam, hogy én is őt. Aztán elmondtam mi történt. Ő ezt nagyon is át tudja érezni... Aranyos volt... egyszer még azt is írta nekem, hogy "kicsim".

boldog karácsonyt...

Veszekedtünk. Vagyis megint ő veszekedett... Most meg az volt a baj, hogy miért nem írok rá állandóan... két napja meg az volt, hogy túl sokat beszélünk... annyira nem értem már, miért ilyen. Cinkesnek mondott, meg nem hitt nekem. Azt mondta nem érdekli már hogy mi van, nem érdekli, hogy kedvelem-e vagy sem. Úgyhogy elköszöntem tőle.. végleg:

"najó akkor tessék, légy boldog"

"te légy boldog..."

:S

Most ha elemezgetni szeretném... TUDOM, hogy kedvel. Ebben tényleg biztos vagyok. De ha csak barátként tekint rám, akkor miért veszekedett megint??? Miért zavarta akkor az, hogy nem írok rá annyiszor??? Miért zavarta akkor az hogy Petivel mostanában többet beszéltem, mint eddig??? Miért zavarta akkor az, hogy állítása szerint jól elvagyok másokkal is??
Két napja azt mondta hogy két tűz között van.. aztán azt mondta, rám már csakis barátként tekint. Én hiába mondtam neki, hogy legalább magának vallja be, hogy ez nem így van...
Erre most. Talán tényleg két tűz között van.. Még a pár nappal ezelőtti beszélgetésünk után is azt éreztem, hogy nem csak barátként tekint rám.. Úgy gondolom tényleg akar engem... de akarja N.-t is... És nem boldog.. ezt látom:S

"te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." "te légy boldog.." 

Vajon mennyire volt őszinte ez a mondata?? :S Mi van ha tényleg szeret, de tudja, hogy ebből soha nem lehet semmi? És lehet tényleg ezért volt így ennyire kiakadva.... Nem tudom mit tegyek... Igazából rossz kedvem nincs, de sírhatnékom van. Sajnálatot érzek. Sajnálom, hogy így "végződött".... Tudom, hogy annyira boldog lettem volna vele.. és szerintem ő is velem.... De mindketten tudjuk, és tudtuk is talán mindig, hogy soha se lehetünk együtt.... És ezért voltam kiakadva.. ahogy talán emiatt most ő is...
De lehet csak magamat áltatom ezzel, hogy ez így van. Lehet tényleg nem érdekli már, hogy mi van velem.. De ezt nem tudom elhinni.
Hiszen az ez előtti veszekedésünk után is azt hittem, hogy többé nem fog keresni, akkor is azt mondta, hogy elege van már a sok veszekedésből meg ilyenek.. ehhez képest másnap ő írt rám, hogy ne haragudjak már rá...
Meg ma is. Ráírtam délután, és azt mondta nem ér rá, mondom oks. De mikor lelépett, előtte beköszönt.. ilyet nem is nagyon szokott.
Most nem tudom mit tegyek, hiszen tényleg úgy hangzott ez a fenti mondatom amit neki írtam msnen, mintha végleg elbúcsúznék tőle.
De én tudom, hogy nem akarok végleg. 

Na bőgök. TUDOM, hogy EL KELL FELEJTENEM ŐT, de egyszerűen NEM AKAROM.

De nem megyek fel pár napig, az biztos.... :(

Szeretlek Z...

Na most rövid leszek, de ezt muszáj leírnom.

BOLDOG VAGYOK! Most igen! Tegnap kb délután óta. Tervezgettem, gondolkodtam, beszélgettem másokkal. És most jól érzem magam. És HÁLÁS vagyok. És úgy érzem, nem lesz olyan rossz ez a karácsony, mint amilyennek hittem.... (Pedig, teszem hozzá, semmi különleges nem történt!)

(Na feljött Ádi msnre, ráírok már :) )

És visszaolvastam pár bejegyzésem, és tetszenek. Nem az, amiről írtam, hanem ahogyan leírtam. Mert szerettem volna mindig, és szeretnék is még írni. De sosem gondoltam, hogy igazán jól menne. De néhány bejegyzésem (sőt elég sok) tetszik. Tetszik ahogyan kifejezem, miket is éreztem/gondoltam akkor. Úgyhogy most mindent elolvasok az elejétől kezdve:D

JA ÉS KARÁCSONYI ZENÉKET HALLGATOK!!!!

Megtettem az első lépést: elköszöntem csetről, és eldöntöttem egy jódarabig nem megyek oda vissza.

Második lépés: kitöröltem minden nickem a csetről. Kivéve egyet, mert az e-mail címnek nemtom a jelszvát :D

Harmadik lépés: Sok mindenkit töröltem msn-ről.

Tovább nem tudom, hogy lesz, de nem akarok már több fájdalmat. És unom a virtuális életet.....

na pá.

Pár órával ezelőtt hálát adtam Istennek, amiért segített. 
Azt tervezgettem, ha Ő ma sem lesz fent, írok neki egy búcsúlevelet... rá 10 percre feljött, és kibékültünk.
Pár órával ezelőtt annyira hittem és bíztam. És annyira örültem. Nem volt sok, de örültem.

És most még ezt a kis hitet is elvette Isten. Egyetlen mondat elég ahhoz, hogy összeomoljunk...
"Egy szó, ami hirtelen szíven talál, elég, hogy összetörve némán félreállj..."

Azt tudom, hogy én belül már teljesen össze vagyok törve.
 

Elói, elói, lámá sabaktáni? Istenem istenem, miért hagytál el engem?...

Mit tettem én, hogy ezt érdemlem? Miért kell hogy évről évre újra összetörjék a szívem, és megbántsanak, és csalódjak? Mit tegyek másképp? Már magam sem tudom. Szeretnék végre boldog nyugalmat.. valaki mellett. Annyira elegem van már mindenből.... Legszívesebben bőgnék és ordítanék és széttépném a mellkasomat, ahol fáj, mint egy ócska pólót, majd ököllel zúznék össze ezernyi tükröt és ordítanék a fájdalomtól, ahogy belém hasítanak a szilánkok és folyna a vérem, én pedig összeesnék, magamhoz ölelném a térdeimet és csak sírnék sírnék és várnám, hogy végre elmúljon ez a rohadás itt bent... és várnám hogy végre megszánjon valaki, és levegye rólam ezt a mérhetetlen fájdalmat, amivel már nem bírok....

Na. Ma egy olyan jó kis pozitív bejegyzést akartam ide írni. Azt, hogy de boldog vagyok. És valóban az is voltam pár óráig. Miatta. És annyira jó volt.

Most meg megint pokol. És kurvára elegem van. Elegem van hogy mindig más számít. Hogy mindig más érdekeit nézik. Hogy mindig más a fontosabb, más kell... elgem van ebből a kibaszott rohadt faszszopó kurva geci életből...

bárcsak tegnap mégis tüdőgyulladást kaptam volna és megdögöltem volna....